Vállalatoknak, vállalkozásoknak
Vezetői felelősségbiztosítás. D&O
Mi is az a D&O felelősségbiztosítás?
Egy vezető, anélkül, hogy tudatosulna benne, naponta akár 10-20 olyan döntést hoz a vállalkozásával összefüggésben, aminek a cég életében következménye lesz. Ez persze lehet pozitív következmény is, de az nem szokott zavarni senkit, ez a természetes. Azonban ott a másik lehetőség, hogy a döntés következmény, negatív…
Miért hasznos Önnek a vezetői felelősségbiztosítás?
A vezetői felelősségbiztosítás, egy olyan felelősségbiztosítás, melynek jogszabályi alapjai, az 1996-os GT-ig nyúlnak vissza, de megfizethetővé, és tömegesen értékesíthetővé, a 2014.-es Ptk. módosítás óta vált, addig csak kevesek engedhették meg maguknak a szerződés megvásárlását. (szigorúbb szűrők, magasabb díjak jellemezték.)
A termék a cég vezetőinek magánvagyonát hivatott megvédeni oly módon, hogy a nem megalapozott követelések elhárításában segít (finanszírozva a védekezési költségeket a szakértői – jogi segítség igénybevételéhez) ugyanakkor közvetve a céget is védi, hiszen az esetleges kárigények során, behajthatóvá teszi a tulajdonosok számára a vezető(k) hibájából a céget ért károkat.
A termék sajátosságai
A termék maga szerződéskötés szempontjából egyszerű, a használata viszont nagyon is szakemberért kiált, hiszen a szerteágazó vezetői kötelezettségek kapcsán felmerülő mulasztások, hibák beazonosítása, tapasztalataink szerint problémás.
A termék extra érdekessége, hogy a nem ismert károkra visszamenőleges hatállyal ad fedezet, vagyis kezeli azt az abszolút életszerű helyzetet, hogy ha hozunk egy hibás döntést, vagy valamilyen jogszabályi kötelemnek nem teszünk eleget, annak következményei, akár évekkel később jelentkeznek majd! Álláspontunk szerint, felelős vezető TUDJA, hogy több tízezer döntéssel a háta mögött, lehet néhány olyan is, ami nem volt a legszerencsésebb. Ésszerű döntés a válllakozások számára a szerződéskötés, hiszen lefedi a magánvagyonára vonatkozó kockázatokat annak érdekében, hogy ő és a családja, a vállalkozása nehéz jogi helyzetekben minden olyan szakértői segítséget igénybe vehessen, ami a védekezéshez, illetve a családi vagyon védelméhez szükséges lehet. Krízishelyzetben komoly előnyt jelent, ha az ügyfél érdekeit az ország legjobb specialistái védhetik!