Vállalatoknak, vállalkozásoknak

Pályázatírás, egyéb tanácsadói kockázatok

Miért szükséges kezelni a pályázatírásnál és tanácsadásnál felmerülő kockázatokat?

Minden pályázatíró találkozott már azzal a problémával – ha nem is saját praxisában -, hogy egy akár jelentős pályázati pénz kifizetése valamilyen adminisztrációs hiba, késedelem miatt meghiúsult, vagy a nem megfelelő dokumentálás, utánkövetés miatt, visszafizettették az ügyféllel. Ilyen esetben, ha ezt a pályázatíró, alvállalkozója vagy megbízottja miatt következik be, a megbízó joggal követelheti a pályázatírón ezt az összeget, mely akár egy komolyabb project esetében százmillókra is rúghat. A tanácsadói szakma is egyre szélesebb spektrumban működik, ahol is az egyes specialisták segítik megbízóik vezetői munkáját egy-egy területen, akár a döntéselőkészítésig bezárólag. A munkavégzés során azonban komoly, és súlyos összegekre rúgó hibákra kerülhet sor, melyet a precíz, jól dokumentált munkavégzésen túlmenően, az erre a kockázatra irányuló szakmai felelősségbiztosítással tud kezelni a tanácsadó cég, a saját, és megbízói érdekében.

Szakmai felelősségbiztosításként elsősorban az előbbire lehet fedezetet vásárolni, ami a késedelmes benyújtás, egyéb bizonyítható szakmai hibák lefedését szolgálja. Ugyanakkor egy meglehetősen nagy piaci szereplővé váltak mára a különböző tanácsadással foglalkozó cégek is, akiknek felelősségbiztosítási igényük megfogalmazása során rendkívül fontos, hogy a tevékenységeket pontosan definiálják, és ha kidolgozott szakmai felelősségi fedezetet nem is tudnak mineden esetben beszerezni, az úgynevezett tisztán vagyoni károkra is kiterjedő szerződést kössenek, hisz esetükben jellemzően, ha kárigényt érvényesítnének velük szemben, akkor az a hibás tanácsadásból fakad, márpedig szinte kizárólag olyan kár lesz, ahol nem személyi sérülés, vagy dologi kár keletkezik, hanem pénzügyi veszteség.

Az auditok során rendre találkozunk olyan szerződéssel, ami ezen elem hiányában semmit sem ér, és biztosra vesszük, hogy az ügyfeleknek erről nincsen tudomása.

Vissza a biztosításokhoz

Lépjen velünk kapcsolatba!

Kössön nálunk biztosítást még ma

Érdekel!